
- Ismertető
- 2019.07.25. 07:00:00
Dobd a témát! – Színes kockákról álmodom
Annyi gigajáték jelenik meg napjainkban, hogy az ici-pici minijátékokról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig a „halandók” számára is játszi könnyedséggel befogadható és villámgyorsan elsajátítható játékok között bukkanhatunk ám gyöngyszemekre, ennek egyik fényes bizonyítéka a Dobd a témát! A szó szerint tíz darab színes dobókockából álló játékocska rekord kicsi méretű dobozkában bújik meg, de ha valamiért még ez sem férne el nálunk, elég csak a kockákat zsebre vágni és indulhat a móka.
A Blue Orange által eredetileg Dice Academy néven kiadott játék Yannick Gobert nevéhez fűződik, és ha most tanácstalanul vakargatod a fejed, vagy már kattintanál is a BGG adatlapjára, gyorsan elárulom, hogy ez az első játéka, vagyis nem véletlenül hangzik ismeretlenül. Hogy vajon ezt a debütálást követi-e még másik, azt majd az idő, no meg Gobert úr eldönti, mindenesetre ha a mini kategóriában szeretne sikereket aratni, a legjobb úton jár.
Dobásra felkészülni
A Dobd a témát! ugyanis rém egyszerű játék, sőt, az egyik legegyszerűbb, ami létezik. Adott tíz hatoldalú dobókocka, ötféle színben (piros, sárga, kék, zöld, rószaszín) kettő-kettő darab. Az egyik ötös csoport oldalain egyszerű ábrák vannak, ezek a témakockák, a másik ötös csoport oldalain pedig nagy fehér betűk láthatóak, ők a betűkockák – mind teljesen különböző, vagyis nincs két egyforma. A játék fordulókból áll, minden fordulóban dobunk előbb a témakockákkal, majd miután mindenki kapott elég időt, hogy realizálja magában a kidobott témákat, gurítunk a betűkockákkal is.
A hangulat ekkor robban be, mivel a kidobott téma-betűpárokból kell minél gyorsabban egy értelmes szót bemondani: a kategóriát a téma adja meg, a szó kezdőbetűjét pedig a betűkocka. Annyi a kikötés, hogy azonos színű kockákat nem lehet összepároztatni, illetve nyilván létező, értelmes szó fogadható csak el. Minden találat egy pontot ér, a felhasznált párost magunk elé vesszük, és ha minden kockapár elkelt, új forduló kezdődik. A fordulók addig követik egymást, amíg a játék elején megállapított ponthatárt valaki eléri, ekkor ő a győztes. És ennyi.
Szóval szó szót követ
A Dobd a témát! a szókitaláló gyorsasági játékok közé tartozik, így aki nem szereti a kapkodós, kicsit stresszes, kiabálós, egyszerre hadarós játékokat, annak nem ajánlott, viszont akit feldob, hogy hirtelen kell feldolgoznia öt ábrát, öt betűt, és ezekből minél gyorsabban szavakat kovácsolni, annak minden bizonnyal remek szórakozást jelent majd. Az ábrák könnyen felismerhetőek és azonosíthatóak, de ha esetleg valami nem lenne egyértelmű, a szabályokat tartalmazó lapocska szépen sorra veszi mindet. Érdemes kezdés előtt ezt átfutni, hogy ne menet közben alakuljon ki belőle vita, legalábbis hogy ne ebből, mert kérdéses helyzetek valószínűleg egyhamar kialakulhatnak.
Nagyobb játékesték előtti felvezetésnek ideális, de rövid játékideje, extrém könnyű taníthatósága és pöttömnyi mérete folytán ezerféle helyzetben be lehet vetni, legyen az túrázás, szalonnasütés, strandolás, családi vacsi, munkahelyi szünet, akár fesztiválon két koncert között – csak egy relatíve kicsi síkfelület kell hozzá, ahol el lehet dobni a kockákat és odaférnek az emberek, hogy jól láthassák az ábrákat és betűket. Ráadásul az ára sem vészes, bár bizonyára vannak olyanok, akik szerint pénzkidobás tíz színes dobókockára 3500 forintot kiadni, azonban ez már egyéni megítélés kérdése.
Tíz kicsi kocka
A gyorsasági jellege miatt a bemondások viharos sebességgel változnak bekiabálásokká, ettől a játék még pörgősebb, még harsányabb lesz, időnként hangos kacagással, vagy heves vitákkal, úgyhogy ha a pici a szomszéd szobában alszik, nem a Dobd a témát! az ideális választás. Viszont kétségkívül az, ha egy ultrakönnyed, a hangulat oldásában remekül segédkező, szinte bárki által megtanulható játékra vágysz, amit ráadásul tényleg szinte bárhová magaddal vihetsz.
A(z) Dobd a témát! társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
Álomföld kalandorai - Gyűjtsetek kincseket, amíg szunyókál a sárkány
Ismertető | 2025.11.12. 14:00:00Elég bátrak vagytok lemerészkedni a sárkány barlangjába, hogy a féltve őrzött kincseit megszerezzétek? Nosza, akkor siessetek, de legyetek résen, ha hibáztok és felébresztitek álmából, akkor szaladhattok amerre láttok!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



