Az egyik kedvenc családi játékunk: egyszerű, mégis összetett. Több, kis mechanizmust működtet: dratf-olunk a kártyák kiosztásánál, van egy kis puzzle érzés, amikor összeállítjuk a kozmoszt, a szerencse faktor is megtalálható, de a lapkák változatos lehelyezésével minimalizálható, az egymással való interakciót pedig a káoszkártyák segítik. Ha mind a 4 szempontrendszer szerint (a káosz- és bónuszlapkák egy ötödiket és egy hatodikat is behoznak) próbálod maximalizálni a pontjaidat, figyelve a többieket is, jó kis gondolkodás alakul ki.

Egy dolog nem tetszett csak: a homokóra, ezért úgy döntöttünk, hogy egyszerűen kivesszük a játékból. Pedagógiai indoklásunk pedig az volt, hogy többet ér nekünk és a gyerekek fejlődésének is, ha van lehetőségünk elmélyedni abban, hogy minél logikusabban és tökéletesebben tegyük le a lapkákat, mint az, hogy idő nyomás alatt félkész "terméket" készítsünk.

Kisebb gyerekekkel játszva azt vezettük be, hogy minden játék végi pontot egy füzetbe írogatunk, és legközelebb mindenkinek a saját pontját kell túlszárnyalnia: így nem egymással, hanem önmagunkkal versenyzünk. A kicsiknek ez nagyon tetszett 😃