7 Csoda: Párbaj
7 Csoda: Párbaj
7 Csoda: Párbaj
7 Csoda: Párbaj
Videó beküldése

7 Csoda: Párbaj társasjáték

társasjáték, 2016
Értékelem!

A 7 Csoda: Párbaj egy könnyen tanulható társasjáték, 2 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 30 perc. A játékot az Év Játékának jelölték 2015-ben (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 3 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a...

A 7 Csoda: Párbaj egy könnyen tanulható társasjáték, 2 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 30 perc. A játékot az Év Játékának jelölték 2015-ben (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 3 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a kollekció gyűjtés, a moduláris tábla, a váltakozó képességek, a kártya húzás és az once-per-game abilities mechanizmusokra.

A Gémklub leírása:

Kire emlékszik majd a történelem? – ókori birodalmak párbaja

A 7 Csoda: Párbaj kétfős társasjáték tapasztaltabb játékosok számára is. Felépíthetjük csodáinkat, fejleszthetjük haderőnket, építhetünk különleges épületeket, tudományos áttöréseket érhetünk el – többféle úton eljutva a végső győzelemig...

És hogy milyen utak vezetnek oda? Gondolkodtatok-e már rajta, vajon az ókori építészeti csodákat csak a legnagyobb birodalmak tudták megépíteni, vagy ellenkezőleg: csak az számíthatott arra, hogy jelentős hatalom lesz, aki megépített egy világcsodát? Szeretnétek egy ókori városállam vezetőjének bőrébe bújva ezen morfondírozni? Akkor vágjatok bele egy 7 Csoda: Párbaj partiba!

Legyen az asztalotok az ókori Mediterráneum, és tartsátok szemmel ellenfeleteket – fontos lesz, hogy mikor és melyik nyersanyaggal erősödik a termelése, milyen kereskedelmi előnyökhöz jutott, vagy hogy mennyi figyelmet fordít a hadsereg fejlesztésére! Tartsátok észben, melyik építészeti világcsoda tervei várnak a kezeitek között, hogy megépülve birodalmatok hírét és erejét növeljék!
És ne feledjétek Hérodotosz szavait: „A dolgok kezdetéből nem következik a végük.”

A 7 Csoda: Párbajban mindkét játékos egy-egy civilizációt irányít, épületeket és csodákat épít. Egy játék 3 korból áll, és mindegyikben egy másik pakli kártyáit használjátok majd. Minden kor minden kártyája egy-egy épületet jelképez.

Minden kor menete hasonló: a játékosoknak lehetőségük van körülbelül 10 kártya kijátszására koronként, hogy pénzt keressenek, erősítsék a hadseregüket, tudományos felfedezéseket tegyenek és fejlesszék a városaikat.

A 7 Csoda: Párbajban 3 különböző módon nyerhetnek a játékosok: katonai erőfölény, tudományos fölény és polgári győzelem révén. A katonai és tudományos győzelem feltételei bármikor teljesülhetnek a játék során, és ilyenkor a játék azonnal véget ér. Ha a harmadik kor végéig még senki nem nyert, a játékosok összeszámolják győzelmi pontjaikat, és a legtöbb pontot gyűjtő játékos lesz a győztes.

Mit gondoltok: tudtok okosabban építkezni, mint a vetélytársatok? Tegyetek próbát, bújjatok egy ókori birodalom vezetőjének bőrébe, és emelkedjetek a másik birodalom fölé!

Forrás: Gémklub
Az üzletekben most 15% kedvezménnyel kaphatod meg ezt a játékot!
  • 6 000 Ft-tól
  • 52 ajánlat

Kategória: Kártyajáték, Civilizáció, Közgazdaság, Városépítő, Ősi
Mechanizmus: Kollekció gyűjtés, Moduláris tábla, Váltakozó képességek, Kártya húzás, Once-Per-Game Abilities, Tech Trees / Tech Tracks, VIC-04 Victory Points as a Resource, Játék végi bónuszok, VIC-15 Circuit Breaker / Sudden Death, VIC-19 Tug of War, Változó setup, Market, ECO-05 Income, Layering, Multi-Use Cards, Tags

Szabálykönyv

Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!

Videók

A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!

Üzletek

Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!

7 Csoda: Párbaj társasjáték vásárlása, árak és üzletek

A felhasználók ajánlatai

7 Csoda: Párbajzebras3, Pécs

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Pécs! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Eladó egy "majdnem" all-in 7 csoda párbaj pakk: 7 Csoda: Párbaj (magyar) Pantheon és Agora kiegészítők (angol) Messe, Sagrada Familia és Statue of Liberty promókártyák Leaders (nagy kártyás változat), Nature fanmade kiegészítők közös nyomtatásból Wonder Pack (24 új csoda) és szóló játék szintén közös nyomtatásból. Némi polckopás látható a dobozokon, de a beltartalom hibátlan. A kisméretű kártyák standard védőben. Először egyben próbálnám meg eladni őket.

2 érdeklődő


7 Csoda: PárbajFelberzoli

Csomagküldéssel, vagy személyesen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Bontatlan, magyar nyelvű Személyesen: Várpalota, Veszprém Foxpost, Packeta megoldható

1 érdeklődő


7 Csoda: Párbajva_zoli

Csomagküldéssel, vagy személyesen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Foton atveheto vagy a Goncz Arpad varoskozpontnal. Csomagkuldes megoldhato a vevo terhere.

0 érdeklődő


7 Csoda: PárbajPitor

Csak személyesen!

Új, bontatlan az egyik legjobb játékunk, ajándéknak volt szánva de eladó lett

0 érdeklődő


7 Csoda: Párbajhzszabolcs, Budakeszi / Bp.Deák

Csak személyesen itt: Budakeszi / Bp.Deák!

Ajándékba kaptuk, kipróbáltuk, továbbadnánk.

0 érdeklődő


7 Csoda: Párbajhubigyuri, XIII. kerület Béke Tér

Csak személyesen itt: XIII. kerület Béke Tér!

Egyszer próbáltuk csak, sajnos nem jött be.

0 érdeklődő




Árkalkulátor

Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!

Szabálykönyvek (5)

7 Csoda: Párbaj társasjáték videók (14)

Kapcsolódó cikkek

Díjak és jelölések

Legjobb két személyes játék

nyertes, Golden Geek Awards, 2015

Legjobb stratégiai játék

jelölt, Golden Geek Awards, 2015

Kommentek

Kommentek

  • kvarclovag

    2023-07-14 20:40:09

    Hát, ha komolyan gondolrad, akkor válaszolok. Meg aztán a tippek is tetszettek, amiatt is illik válaszolnom. De nem itt, mert van a kétfős játékoknak külön topokja, amiben a te remek BGG-s válogatásod is linkelve van.

    Szóval válasz itt: https://tarsasjatekok.com/forum/minden-mas/csevego/legjobb-ketszemelyesek

  • mr.zehy

    2023-07-14 19:44:26

    Miért viccelnék ezzel? ☺️

  • godzsakattila

    2023-07-14 13:40:13

    És persze a Go.

  • kok_o

    2023-07-14 10:46:25

    Ha tippelnem kellene kvarclovagt listájára akkor abban Azul, Iwari és a sakk biztos bene lenne ;)

    Nálunk egyébként a békésebb 2 személyes játékok jobban mennek mint a 7 csoda: Párbaj. Ilyen például a Fungi, vagy a Sör és Kenyér.

  • kvarclovag

    2023-07-14 08:56:44

    Komolyan? Vagy csak vicceltél?

  • mr.zehy

    2023-07-13 21:22:00

    "Hogy szerintem melyik játékok jobbak a 7WD-nál két fővel, azt ugye mondanom sem kell"

    De, kell, jöhet a lista. 😎

  • kardostibor44

    2023-07-13 17:31:21

    Először a negatívukhoz kb. ezt gépeltem be:
    "Talán az alapjáték esetén, ha nagyon hamar ellőjük azokat a csodákat, amik után újra mi jöhetünk, akkor a harmadik kor könnyen robotpilóta üzemmódba fulladhat, ha el akarunk kerülni egy katonai vagy tudományos vereséget (vagy épp megvalósítani), de ez nem feltétlenül a játék hibája, hisz mi döntjük el, hogy mikor építhetjük meg a csodákat."

    Végül ezt kitöröltem, mert nagyon szűk tud lenni a 2000 karakter, és kb. 100 játék után még mindig nem voltam benne biztos, ha így alakult a helyzet, hogy nem az én hibám-e. Ha előre tudom, hogy ennyi vagy annyi lehetőségem lesz módosítani a sorrenden, akkor rajtam múlik, hogy osztom be. A Panteont pont az teszi jó kiegészítővé számomra, hogy extra lehetőséget biztosít a sorrend változtatására.

    A számolgatással igazad van teljesen, ketten még oda lehet rá figyelni, BGA-n meg aztán kimondottan parádés, hogy írja, hogy kinek mennyibe kerülnek az egyes lapok.

  • kvarclovag

    2023-07-13 16:53:24

    Akkor leszek én az advocatus diaboli. Már csak azért is, mert egy játéknál a negatív értékeléseket is fontosnek tartom. Előljáróban annyit, hogy az appot is beleszámolva a játékot több, mint 100x játszottam, tehát nem csak egy felületes első benyomásról van szó.

    De azért először kicsit dícsérem is. A játék hangulata fantasztikus, a kezelése nagyon egyszreű, egyértelmű, folyamatos benne a feszülség, pont annyi dologra kell figyelni, amennyi még jólesik, nagy pech és nagyon rosszul játszás esetét kivéve nincs reménytelen helyzet, lehet végig izgulni. A sima 7 csoda elsőre nagy élmény volt, de pár játék alatt elpárolgott, a zárt draft nem túl jó élmény, a lehetőségek elég esetlegesek. Ezek után a párbaj nagy élmény volt, száz játék után is izgalmas és érdekes. tehát bátran ajánlom, annak, akit az alábbi pár dolog nem zavar.

    1. az egyes lapok árát nagyon könnyű elszámolni; a számolás kicsit bonyolultabb, mit az alap 7 csodában, de mivel nem mindenki magának számol, hanem ketten is figyeljük, itt azért kisebb az elszámolás veszélye, de azért bőven marad
    2. a jó döntéshez nem csak 1 lap árát kell kiszámolni, hanem többét is, többek közt azokét is, amiket az ellenfél vehet fel, különösen azokét, amiket épp felfedünk neki; ez már elég nehéz, és az elszámolási hibalehetőség miatt rossz döntéseket is hozhatunk
    3. jó, ha egy játékban, ami nem szellemi sport van szerencse, de nem mindegy hogy jelentkezik; a 7WD-ban elég brutális módon, és olykor már reményünk sincs segíteni magunkon; a tudományos és katonai győzelmek lapjai tudnak így felbukkanni; ez egy ideig az roppant szórakoztató volt, főleg, ha én nyertem, de amikor már a saját mázlimnál is jobban sajnáltam az ellenfelet, mint örültem a szerencsémnek, akkor kezdett elveszni a varázs
    4. a technológiai sor kicsit eröltetett, nem hiszem hogy bárki is megtanulná, pedig az eredményes játékhoz kell.

    Hogy szerintem melyik játékok jobbak a 7WD-nál két fővel, azt ugye mondanom sem kell 😃

  • kardostibor44

    2023-07-13 14:35:57

    Szerintem a legjobb közepes összetettségű kétfős játék.

    Előnyei:
    - Zseniálisan sikerült megvalósítani a draftolást két játékos számára a játékban alkalmazott módszerrel. Egy extra fűszert ad, hogy a kiválasztott lapommal minek a megszerzését teszem lehetővé ellenfelem számára.
    - Szuper, hogy a katonai és tudományos út nem "csak" másképpen ad pontokat, mint az egyéb épületek, hanem extra győzelmi lehetőségeket biztosítanak. Így ha látjuk, hogy az ellenfelünk pontokban el fog húzni, van lehetőségünk megszorongatni.
    - Az újrajátszhatóság közel végtelen. Minden játék más, köszönhetően a véletlenszerűen kiamaradó csodáknak, lapoknak és technológia korongoknak. Mindig más út tűnik optimálisnak a győzelemhez.
    - Oda kell figyelnünk az ellenfél lépéseire, de azért nem egyfolytában a másiknak keresztbetevés a cél. Szóval építünk, fejlődünk, de nem csak eljátszogatunk egymás mellett.

    Hátrányai:
    - Nem igazán tudok negatívumot megfogalmazni.

    Összegezve: a saját kategóriájában egy hibátlan alkotás. Bárkinek mutattam meg, mindig sikert aratott, sőt azonnal kellett legalább még egyet játszani vele.

    Kiegészítők: írok róluk külön is a topikjukban, de ilyen sorrendben szeretem őket:
    1. Alapjáték + Panteon+ Agora: ez már egy jóval összetettebb élmény, de ha tehetem és van rá idő, akkor így játszom.
    2. Alapjáték: annyivel pörgősebb, hogy nem gond, hogy kevésbé komplex, mint a kiegekkel.
    3. Alapjáték + Agora: mindkét kiegészítő szuper, de az extra győzelmi feltétel miatt ezt jobban szeretem.
    4. Alapjáték + Panteon

    Ha tetszik, akkor a következő két fős játékokkal érdemes próbát tenni:
    Watergate-ügy, Caper:Europe: sokkal konfrontatívabb, nagyobb a feszültség és az interakció is, de nagyon izgalmas.
    Sör és kenyér: ha még inkább euro élményre vágysz.
    Hanamikoji: ha te szereted az ellenfeled választás elé állítani
    Egy szép új királyság: Hanamikoji mixelve egy kis engine építéssel.
    Ha pedig összetett élményre vágysz kizárólag két fővel: Twilight Struggle, War of the Ring, Star Wars lázadás

    BGG értékelés: 10/9

  • fodihun1

    2023-05-23 20:22:35

    A kedvenc két fős társasjátékom. És ami a legfontosabb számomra, hogy a szüleim kedvence lett és gyakran előveszik egymás közt. Az egyik legjobb ajándék volt számukra is.

  • Skatus89

    2023-04-05 21:06:04

    Imádjom, a párommal sokszor játszunk vele 🤗 ha ketten kell játszani, legtöbbször ez kerül elő valamelyik kiegészítőjével 😍

  • steeeven88

    2023-04-03 15:42:49

    Ismertetőm leginkább azoknak szánom, akik ott tartanak, ahol én voltam. Tudják miről szól, láttak róla videót, de még egy utolsó megerősítést akarnak.

    Ajánlom azoknak, akik nem rettennek vissza attól, hogy borsot törjenek a másik orra alá, ezáltal is előnyhöz juttatva saját magukat. Ez a motívum jelen van amikor kártyát választunk, illetve csodát építünk olyan céllal, hogy a másik dobjon el lapot, esetleg pénzt.

    Amellett, hogy mindenki magára figyel, nem vehetjük le a szemünket az ellenfélről, mert ha a másik katonai-, vagy tudományos fölénybe kerül, mi pedig nem reagálunk, azonnal veszíthetünk.

    Jól van felépítve a játékmenet, a 3. korban jönnek az igazán komoly "nagyágyúk", a sok pontot érő kártyák, melyeknek nagy hatása lehet a végén.

    Sok játszma után is hihetetlen, hogy polgári győzelem esetén a győzelmi pontokban milyen kicsi a különbség a játékosok között. Menet közben mindig van egy érzésem, ki áll jobban és mennyivel, a végén mégis egál körül végzünk.

    Részben ettől zseniális, nincs lefutott háború...

    Illetve az újrajátszhatóság. A random feljövő kártyák, azok következményei, amikre reagálni kell. Tovább erősíti az újrajátszhatóságot, hogy minden korban kimarad 3 kártya, de nem tudjuk, melyek azok.

    A játékidő a harmadik fontos pozitívum. Ennek a játékideje szerintem tökéletes. 30-45 percbe bele lehet férni. Ebben már átérzem a helyzet komolyságát, de nem unom meg. Így jobb napokon kettőt is tudunk játszani, elég is.

    Kerestem a hibáit, meg a gyenge pontjait, de nem nagyon találtam. Talán a csodák hatásai között vannak komolyabb különbségek, de maguk a csodák pedig nem esnek akkora súllyal a végső elszámolásba, hogy azok nélkül esélytelen lennél.

    Összességében a játék adja a pontokat, tehát jut a végére bőven. Ez pedig a játékosnak jó érzést okoz, mert gyarapszik. Amikor szűken kikaptam is jó érzésekkel álltam fel az asztaltól, mert éreztem, hogy jól játszottam, de ezúttal ez kicsit kevés volt.

    Abszolút ajánlom!

  • Szandra85

    2023-02-19 09:44:33

    Amig nem volt a parbaj addig egy fantom jatekossal jatszottuk letten akinek felvaltva tettunk le lapokat. Hat nem volt idealis,de annyira szerettuk a jatekot,csak nem volt harmadik fel akivel jatszhattuk volna. Amikor kijott a parbaj azonnal megvettuk es azota is gyakran kerul elo, tok jol adaptalja az eredetit, minden nyaralas elengedhetetlen kelleke.

  • laptopzsol

    2023-02-17 20:35:28

    Sziasztok. Ma sikerült vele játszanom először. Hallotam róla sok jót, láttam sok videót, de a játék ki maradt. Máig, és tényleg jó. A játék tali után, haza felé sikerült is meg vennem. Tényleg nem bonyorult, de azért lehet tervezni, taktikázni. Örülök hogy ki tudtam próbálni.

  • bernadettmezei29

    2022-12-16 20:37:34

    Szia!

    Az ajánlód alapján vettem meg a kártyavédőket. Köszönöm szépen. ;)

  • bernadettmezei29

    2022-12-16 20:32:36

    Nagy kedvenc lesz ez a játék, igaz, még nincs benne sok játékidőnk, de már most megrendeltem a kártyavédőket, mert tudom, hogy rongyosra lesz használva.

    Az tetszik benne leginkább, hogy gyors, pörgős, egy fárasztó munkanap után is szívesen vesszük elő, valamint lehet taktikázni és csipkelődni is a másikkal. Nálunk ez fő szempont, mert szeretjük szívatni egymást a párommal. :D

    A másik, hogy nem túl nagy, így vihetjük magunkkal bárhová.

    A kártyák és játéktábla is kiváló minőségű, szépséges grafikával, külön öröm a pajzs a lándzsákkal, mint hadászat jelölő. Imádom, nagyon szépen kidolgozott.

  • quintzybogi

    2022-11-11 12:24:56

    Köszönöm a válaszokat! Meggyőztetek. Kicsit megijeszt hogy nem lehet cserélni és még szép se lesz. Akkor egyáltalán nem éri meg ez így. Igazatok van, nézek kártyavédőt. És úgy látom nem is olyan drágák.
    még egyszer köszi mindenkinek a választ, és a segítséget

  • Syranos

    2022-11-10 19:08:32

    Szerintem se válaszd a lamináló dolgot. Én is gondolkoztam rajta, sőt próbáltam is egy másik kártyajátékkal és sajna több szenvedést okozott mint hasznot. Nem ragasztotta szépen, buborékos a széle stb. Ha meg matt lesz a színe macera lesz kiszedni. A lamináló gép árát és a fóliát is hozzá számold az árba! Szerintem sokára térülne meg.

    A fóliával igenis szép lesz és ha szakad (ritkán szokott) akkor ledobod róla és rakod fel az újat. Szerintem nem olyan drágák a fóliák, mindeképp érdemes beruházni belőle ha sokat forgatjátok a játékot.

  • kok_o

    2022-11-10 15:44:37

    Mivel elég kicsit a lapok, így sok fér egy A3-as vagy A4-es lamiálófóliába ezért lehet hogy olcsóbb lesz ha van lamináló géped, vagy valahol tudsz ingyen laminálni, de hosszú távon nem fogsz jól járni vele. A laminált fólia karcolódni fog és nem tudod kicserélni, mert szinte ráég a kártyára. Megmondom őszintén amikor elkezdtem kártyavédőzni a játékokat, sokat bújtam a netet, hogy ki mit ajánl. Próbáltam az MTL védőit, tényleg jók. Aztán kipróbáltam a Szellemlovas saját védőit (amik egyébként felcímkézett Swan védők) és eddig nem csalódtam bennük. A fő előnyük a többi gyártóhoz képest, hogy nem 100 vagy 50 db (normál/prémium) egy csomagban, hanem 160 és 80 db. Első használatkor kicsit csúsznak, de 2-3 játék után (legalábbis nekem) tökéletesek.

  • MaRo

    2022-11-10 13:45:23

    Annyira nem ajánlanám, az biztos, hogy olcsóbban kijössz úgy de ha a fólia sérül és karcolódik elég macerás lesz cserélni míg a kártyavédő ha elhasználódik akkor egyszerűen pótolható és a kártyának sem lesz baja.

    Szóval ha ezt az utat akarod én azt mondanám, hogy scanneld be a kártyákat vágd ki őket és úgy laminálj. Így az eredeti kártyák megmaradnak épségben és újragyártható marad. A vastag laminált lapok meg biztosítani fogják a tartást.

    Bár a lamináló ára nem tudom mikorra térülne meg... + Ha rosszul vágod ki akkor ott a makk 7es szindróma xD

  • quintzybogi

    2022-11-10 13:34:34

    Szerinted egy egyszerű laminálógép nem lenne hasznos?
    Én ezen gondolkodtam még

    Isten igazából most kezdtünk el új játékokat venni hogy abbahagytuk az egyetemet és elkezdtünk dolgozni, végre megtehetjük, és most kezdtünk el azon gondolkodni hogy nem kéne ezeket leamortizálni.

    Elnézve egy-egy régi játékot azért meglátszik a használat rajtuk. Főleg egy ilyen kártyás sztroin. Azért ez nem egy francia kártya amit megveszek 550ft-ért at ujságosnàl. Mondjuk szerintem mindenkinek van hasonló szorija hogy az uncsitesókkal való kártyázás közben tudtuk kinél van pl a makk hetes mert annak a sarka meg van hajolva. 😅

  • batik.balazs

    2022-11-10 10:58:54

    Érdemes lenne a kártyákat védőzni, bár elég masszivak, az asztalról való felvételtől a szélük sérülni fog egy idő után. (Emiatt (is) használnak sokan playmat-et, mert ott fel lehet venni úgy a lapokat, hogy az alsó szélét lenyomod, ezáltal a felemelkedő felső részénél meg tudod jól fogni.) Én egy ilyen kiemelkedően jó játékhoz premium védőket javasolnék (én magam is azokat tettem rá).

    Múlt héten az egyik rokonom szintén bevásárolt a Tescóban, kérdezte ő is a védőket, akkor szétnéztem, és a Könyvbagolynál találtam a legjobb ajánlatot. (Online rendelte a védőket.)

    Kis lapokhoz: 2 csomag - Mayday mini EU Premium kártyavédő (45x68mm, 50 db/csomag) - 618x2 = 1236 Ft (Link)
    Csodákhoz: Mayday Magnum Copper Premium kártyavédő (65x100mm, 80 db/csomag - 1 605 Ft (Link) - csodákhoz
    + Szállítási díj: 1090 Ft (7000 ft alatt) (Lehetőség van személyes átvételre is az országban két helyen.)

    Mondtam neki, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy karácsonyra megveszi valamelyik kiegészítőt is hozzá, ezért már most rakjon be be védőket az isten kártyákhoz is a rendelésébe. Sajnos abból nem volt itt premium, de mivel csak 16 kártyát érint, el tudtam engedni.

    Isten kártyákhoz: Mayday Magnum Platinum kártyavédő (61x112mm, 100 db/csomag) - 1 130 Ft (Link.)

    És ezzel az online rendeléssel (5061 Ft) az alapjáték és minkét kiegészítő lapjait meg is lehet védeni. Ha esetleg olcsóbban is ki lehet hozni premium védőkkel, online rendeléssel, jöhet. Én ezt a kombót találtam (és közben már be is védőzte a rokon a lapokat.)

  • Syranos

    2022-11-09 20:03:46

    A kártyákat tegnap elláttam védővel, mert valóban sérülékenyek. Ajánlom neked is hogy rendelj rá, jól néznek ki fóliában is és megérdemli a játék hogy vigyázzunk rá.

    Tegnap én is játszottam párommal, (nálunk is többször én nyerek) de tegnap úgy kikaptam hogy köpni-nyelni nem tudtam. Szétkapott a hadászattal, esélyem nem volt.

  • quintzybogi

    2022-11-09 16:46:37

    Huuu! Azt hittem este tudok majd írni, de jóval a csicsitájmunk után volt, hogy le tudtuk rakni. Elsőre kicsit le voltunk fáradva, csak későn álltunk neki, hirtelen bonyolultnak tűnt, de szerintem ismét az volt, hogy a játékszabály elsőre bonyolultabbnak tűnk mint maga a játék. Aztán az első kör után felfogtunk mindent, és kezdődhetett az igazi izgalom. Most már értem miért szeretik ennyire, és hogy miért nem lehet megunni! Tetszik, hogy a játék menet alakítja ki, hogy mi lesz a jó taktika.
    Egy baj van vele, a kis kártyák nekem sérülékenynek tűnnek, de majd extrán vigyázunk rájuk.
    A csodák kártyái nagyon szépek, nagyon tetszik az egész jàték dizájnja.

    És VÉGRE nekünk is van olyan játékunk, ami kifejezetten két emberre van tervezve és nagyon élvezhető. Tegnap mind a három menetet megnyertem, muszáj lesz vissza fognom magam, ha nem akarom, hogy a párom megutálja 😅

    Alig várjuk, hogy ma is neki ülhessünk!

  • Syranos

    2022-11-08 19:21:36

    Bár nekünk még nincs meg 3 éve a játék, de hasonlóan érzem én is, nem lehet megunni, pedig nálunk is még csak az alap játék van. Imádom, mikor a másikat kényszerhelyzetbe hozod vagy laphúzás ügyileg vagy pénzügyileg és kicsit ilyenkor irányítani tudod a játékot pár körig.

    Most is kérdeztem a páromat. Nem játszunk valamit?? Legtöbbször a Párbajra esik a választása, hiszen pörgős, izgalmas, taktikus és nem hosszú idő egy-egy játék így a hétköznap esténként.

  • Bneevi

    2022-11-08 14:45:47

    Karácsonykor lesz 3 éve, hogy megvan. Az első évben 100-on túl voltunk, azóta lassabb a tempó (nem rajtam múlik 😀). Csak az alapjáték van meg nekünk, de így is változatosnak érzem: különböző csodák kerülnek játékba, más a kártyák leosztása. Néha a "ritmus" nem úgy jön ki ahogy szeretném (nem férek hozzá a kívánt lapokhoz), de mindig több lehetőség kínálkozik, nem érzem magam beszorítva. Ez az a játék, amire azt mondhatom, "bárhol, bármikor" játszanám!

  • quintzybogi

    2022-11-08 14:28:07

    Mióta játszátok? Mennyi idő alatt jött össze? Nem lett nagyon kiszámítható a játék?

  • Bneevi

    2022-11-08 14:22:43

    Lassan megvan a 200! 😀 Jönnek-mennek az új játékok, de ez nálam marad az abszolút kedvencnek!

  • batik.balazs

    2022-11-08 10:51:35

    Remélem, a játék(ok) után tudsz majd írni egy rövid élménybeszámolót, akár pozitív, akár negatív is legyen az. 😅

    Jó szórakozást!

  • quintzybogi

    2022-11-08 10:33:31

    Nagyon jól hangzik.

    Tudom milyen amikor rápörögsz egy társasra és mindenhova magaddal viszed és mindenkire ráukmálod 🤪

    Tegnap sajnos nagyon későn (kb 11 kor) hulla fàradtan álltunk neki a szabálykönyvnek, mert annyira izgatottak voltunk a sok jó kritika miatt. Meg valljuk be szuper érzés amikor először kibontod és kipattintgatod az elemeket. Sajnos nagyon fáradtak voltunk így az első oldal elolvasása után feladtuk 😂

    Most mindketten tűkön ülünk, hogy legen vége a melónak és mehessünk haza játszani.

    Külön örülök, hogy fenn van az angol nyevű szabályzat, az sokat segít nekünk kétnyelvű párként.
    Lehet ma sokáig fenn leszünk :D

  • batik.balazs

    2022-11-08 09:38:22

    A pontok feljegyzéséhez a Boardgamegeek oldalt ajánlom, ott könnyen lehet vezetni, hogy kikkel, hol és mit játszottál, valamint milyen végeredmény született. Ki melyik bábuval, hőssel, színnel stb. játszott.

    Ha pedig a lakást dobnád fel a pontozással: én rendeltem a The Gift Forge -tól egy ilyen párbaj táblát, ahol a különböző, egymás elleni összecsapásokat lehet "vezetni".

    Így néz ki:

    Csatolmány: https://imgur.com/a/XjW2bcG

    Itt lehet beszerezni:

    Játékosok párbaja kihívás tábla

  • batik.balazs

    2022-11-08 08:41:53

    Nálunk tegnap este került újra elő a 7 Csoda: Párbaj, egymás után kettőt is játszottunk: az első katonai győzelemmel ért véget, a második 58:59-es szoros pontozással.

    Nem tudom megmondani, miért hanyagoltuk mostanáig, talán a rengeteg újdonság vagy a vendégsereg miatt... Kiegészítők nélkül játszottuk, hogy visszarázódjunk, ami pikkpakk sikerült is. Már az első lapok elvétele után beszippantott minket az a hangulat, ami akkor is elkapott, amikkor először játszottunk vele.

    Nagyon jó választás volt, hogy elhoztátok a boltból. Szerintem ez egy időtálló klasszikus (lesz), aminek mindenkinél ott a helye a polcon (a Patchwork mellett), persze, jól látható helyen és elérhető távolságban, hogy bármikor játszani lehessen vele.

    Amikor megvettük (kb. 1 éve), akkor nagyon sokat játszottunk vele, minden hozzánk betévedő baráti vagy rokoni párnak megmutattuk, és mindenki azonnal rá is kapott a Párbaj hangulatra. Volt akiket utána meg is leptünk 1-1 bontatlan dobozzal karácsonyra, akik aztán családi "kieséses tornát" rendeztek a két ünnep között.

    Nektek is nagyon sok vidám játékot kívánok ehhez a remek szórakozáshoz! 🤗

  • quintzybogi

    2022-11-07 20:42:59

    Wow 190! Nem semmi, én még nem is gondoltam, hogy így vezessük... mi mindig csak az adott nap számoljuk, általában a tét hogy ki viszi le este a kutyákat :D lehet beajánlom én is a barátnőmnek, hogy kezdjük leírogatni a különböző játékok score-jait. Lehet ez csak nekem új 😀

  • quintzybogi

    2022-11-07 20:23:51

    Nagyon sok játékot néztünk. Mindig nagy kihivas, olyat találni ami izgalmas és két személyes. Többször jártunk úgy a párommal, hogy vettünk játékot ami 2-4/2-5 személyes, de rá kellett jönnünk 2-en nem az igazi. Most fogjuk kipróbálni, a kommentek alapján jól döntöttünk. Valamiért nagyon húzott felé a szemem. 🤞

  • Syranos

    2022-11-02 22:06:11

    2 hete vettem meg az alapjátékot és nem tudjuk abbahagyni párommal. Igazi izgalmas 2 személyes társasjáték. 30 perc alatt kényelmesen lemegy egy játék és még egymás torkát se vágjuk át. :) Pedig van benne bőven szurkálás.... Izgalmasan kényszerhelyzetbe lehet hozni a másikat, a csodák felépítése meg külön-külön lehetőséget ad egy-egy taktikára. A játék csodaszép, a kártyák igényesen, mesteri illusztációval vannak ellátva. A többfajta nyerési lehetőség arra készteti az embert, hogy mindenre is figyeljen. Bár a tudáskorongos győzelem szinte lehetetlen az alapjátékkal. Gondolom ez is változni fog a kiegészítőkkel.

    Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki páros játékot szeretne!

  • nedudki74

    2022-10-26 10:54:54

    Fura, hogy a Splendort mondod. 2 fiam van, mostanában az egyik Splendorozni, a másik 7 csoda párbajozni akar, úgyhogy esténként külön-külön játszom velük egy-egy partit. Nekem mindkét játék nagyon tetszik, és az eszemmel a 7 csodát tartott jobbnak, de fura módon a Splendornál van inkább flow élményem.

  • mesanyi

    2022-10-18 13:08:40

    Nekem ez a játék nagyon nem tetszett. Megpróbáltuk szeretni, több játék is volt benne, kipróbáltuk mindenféle stratégiát, de valahogy én nem éreztem azt, amit mindenhol írnak.

    Nagyon jó a mechanizmus, tetszik a felépítés és jó az is, hogy többféle módon lehet nyerni, de nekem jobban tetszett a Splendor (azzal a játéknak is vannak hibái, de ott már volt több olyan parti is, ahol nagyon-nagyon kiélezett volt a kűzdelem és úgy álltunk fel, hogy ez egy remek meccs volt De a 7 csodánál nem volt ilyen :( ). Egyszerűen úgy éreztem, hogy nincs szükségem erre a témára és nem tetszik ez a "több frontos harc".

    Tényleg ennyi, elhiszem és látom, hogy ez tök jó játék, de nekem sajnos nem tetszik...

  • nedudki74

    2022-10-10 10:47:51

    A zöld kárták tényleg nagyon gonoszak. A párom sokat nyer vele. A legdurvább az, hogy akkor is győzelemre vezet, ha nem jön össze a 6 különböző. Ha már 4-5 megvan az ellenfélnek, már csak arra figyelünk, hogy a 6. ne legyen meg, ezért kénytelenek vagyunk rossz döntéseket hozni. Gyüjtögetés helyett csak a zöldeket vesszük vagy dobjuk el, miközben az ellenfél gyüjti a pontokat. A vörös is hasonló, de azt a táblán látjuk és folyamatosan toljuk ide-oda.

  • nedudki74

    2022-10-10 10:40:31

    Nagyon jó játék. ezzel kezdtük, a 7 csodát magát később is vettük meg. Nagyon jó játék, minden játszma más vele, mindig más eszközzel nyerünk benne. 30 perc alatt simán vége van, 9-10 évesek is játszhatják, nagyon gyors döntések vannak, pörög, de előre is kell gondolkozni. Igazi klasszikus, nagyon sokat játszunk vele. Nagyon megéri az árát szerintem.

  • maszlagadam27

    2022-08-16 12:48:06

    Számomra a csak két fővel játszható játékok királya. Még társasjátékos "karrierem" elején ismertette meg velem egy barátom, a megérzése nem csalt, nagyon tetszett már az első játék után is. A tervezett draft felturbózva ismert és ismeretlen elemekkel (látható és lefordított kártyák) valami zseniális mechanikai megoldás számomra. Lehetővé teszi azt is, hogy egy szegmensre ráfeküdve folyamatos nyomás alatt tartsd az ellenfeled, de nagyon könnyen új taktikai megoldásokat is kínálhat neked 1-1 lap felfordulása. Ez a folyamat nem mellesleg az amúgy könnyed játékmenetbe igencsak mély döntési lehetőségeket csempészik be. Kétségtelen hogy a szerencse is faktor ebben a leosztásban, de úgy hiszem nagyon tudatosan tudjuk alakítani a játék során, hogy ne a mi lépéseink után forduljanak azok a bizonyos kártyák, hanem fordítson inkább az ellenfél, hátha számunkra lesz kedvező a történet (így a vak szerencse szerepe azért nem válik dominánssá). Ha nem szeretnénk, vagy nincs lehetőségünk a hadászati sávon, vagy a zöld kártyák gyűjtésével befejezni a játékot, a pontozással is behúzhatjuk a partit. Míg idáig eljutunk lehetőségünk van ellenfelünk gazdasági megfojtására is, ugyanis nagyon drága az élet megfelelő nyersanyagokat biztosító lapok nélkül. Csodáink megépítésével nagyon okosan kell gazdálkodnunk, jól kell időzíteni őket, így sokkal nagyobb előnyöket generálhatnak számunkra. Szertintem egy idő után a kiegészítők szépen nyitják ki, mélyítik tovább az alapjáték lehetőségeit/eszközkészletét. Én az Agorát jobban kedvelem, de a kettő együttes alkalmazása is szimpatikus számomra. Amióta játszottam a párbajjal rá sem nézek az original 7 csoda játékra, semmilyen szinten nem köt le, csak ez a két fős megoldás. Ez viszont annyira, hogy bárhol, bármikor, bárkivel szívesen tolok le akár több etapot is egymás után. Mivel nagyon népszerű könnyen beszerezhető vagy megvétel előtt kipróbálható, bátran ajánlom mindenkinek, hogy tegyen vele legalább egy próbát, szvsz nem fogja megbánni, sőt!

  • kvarclovag

    2022-07-03 13:40:31

    Ahogy VR64 írja. Kellenek a barna és szürke kártyák. És sokkal fájdalmasabb az ellenfélnek, ha valamiből nekünk sok van, mint a 7 csodában, mert nagyon drágává teszi a vásárlását. A 7 csodában, ha egy nyersanyag nekünk sincs, meg a szomszédunknak se, akkor amihez kell, azt nem tudjuk megépíteni. A párbajban mindig meg tudjuk építeni, csak sokba kerülhet. És persze, ha pénzünk sincs, akkor meg mégse tudjuk megépíteni. A nyersanyagokkal a másik nyomorgatása pont az egyik lehetséges taktika. Persze van ellenszere több is, sárga kártyák, nyersanyagot adó csodák, kőművesség token, láncolt építkezés, de azokat is meg kell szerezni, és előre kell látni vagy megtippelni, melyikre lesz lehetőségünk.

    A tudomány egy nagyon gonosz fegyver, mert a katonai erővel ellentétben, nem lehet visszalökni, a fenyegetés ereje folyton csak nő. És van ugye a jog token, meg a dobott lapokból húzás. Szóval nagyon kell rá figyelni. Ahogy a katonai erőre is, de ott tudjuk csökkenteni a fenyegetés erejét.

    Hogy mennyire lehet ezekkel a lehetőségekkel élni, mennyire fontos, hogy a lehetőségeinket jój használjuk, az a BGA-n játszva derült ki számomra. Mobilon az app ellen 100-nál több játszmával és 65%-os győzelmi aránnyal rendelkezve, azt reméltem humánok ellen is tudom a jó játékosok alsó szintjét hozni. Hát nem! Az átlagos alját tudom csak. Sokat kell még tanulnom a jó játékos szint eléréséhez. De szeretném elérni!

    Többször írtam már, de folyamatosan úgy érzem, asztalon játszva ennek a játéknak túl bonyolult a számolása, nagyon könnyen elszámolható, ami hibás döntésekhez, esetleg hibás, szabálytalan lépésekhez is vezethet.

  • Bneevi

    2022-07-03 13:16:22

    Nagy kedvenc, tegnap este volt a 190. játékunk és csak 1 győzelem a különbség (volt egy döntetlenünk). Szerintem hasznos az építéshez a szürke és barna kártyák gyűjtése bár én a sárgákát szeretem gyűjteni: valamit adnak (nyersanyag vagy annak olcsóbb beszerzesi lehetősége, pénz, pont), illetve ha lapot kell dobni több pénzhez lehet jutni. Általában polgári győzelemmel dől el a játszma, de azért tudományos és a legritkábban hadászattal is arattunk sikert. Bármikor szívesen játszom, okos, nem túl hosszú és a grafikája is tetszik.

  • VR46

    2022-07-03 13:00:58

    Miért ne lenne értelme gyűjteni a barna és szürke kártyákat? Hiszen ezek hiányában, csak pénzért tudsz építeni bármit, illetve ugye az ellenfélnél levő nyersanyag miatt, plusz költségeid lesznek egy építés soran.

  • ronaiheni

    2022-07-03 11:56:17

    Sokáig nem éreztem késztetést kipróbálni , mert többet játszottam már a 7 csodával és pont több fővel éreztem remeknek . Ritkán van olyan , hogy ami 5 fővel jó az két fővel is az lenne. Aztán egy társasrendezvényen mégis kipróbáltam és egyből megtetszett. Kieg nélkül is jó és azt tetszett leginkább , hogy nem monoton , folyton más taktika kell a játék megnyeréséhez. Mivel random alakul a pakli sosem lesz kétszer ugyan olyan a parti. Volt , hogy már a második körben nyertem a hadviseléssel és volt hogy a vége pontozásnál fej - fej mellett haladva csak a pénz adta pontokkal sikerült . Volt hogy megérte megépíteni a csodákat és volt , hogy egyáltalán nem építettem . Mivel két ember játszik jobban számolható a másik pontozása. Ami kicsit levett az élményből az a pénzszerzés. A 7 csodában pont az a fűszer , hogy egymástól vesszük a nyersanyagot , és igen csak megdobhatjuk az ellenfél kasszájét a vásárlással míg itt a másiknak nincs érdekében begyűjteni a nyersanyagot adó barna és szürke lapokat. Tudománnyal még senki sem nyert nálunk . Mindenképp érdemes kipróbálni , remek kétfős játék.

  • attilavarga195

    2022-05-24 10:53:30

    Egyszerűen megunhatatlan! Nagyon szeretjük, a kiegészítőkkel variálva pedig mindig új és új élményt képes adni. Akik esetleg nem mernének belevágni, a második és harmadik játék után már könnyen fogtok haladni és nem kell lépten nyomon az ikonográfiát böngészni. A hosszúsága kellemes, félórába bele tud férni, set up-al és pontszámolással együtt (már amennyiben kell pontot számolni). A kiegészítőket azoknak tudnám csak ajánlani, akik már a sima játékot is alig tudták félre tenni. Összességében, ha csak ketten vagytok és vágytok egy tartalmas és remekül felépített okos játékra, akkor ez a ti társasotok! 😀

  • kvarclovag

    2022-05-10 11:37:26

    Az nagyon gonosz dolog ebben a játékban, amikor már látod, hogy baj lesz, de nem tudom elkerülni, mert a lapok ritmusa már adott. És nincs újrahúzó csodád, amit sokszor az ilyen helyzeteket elkerülendő érdemes a végéig megtartani. Ami persze várhatóan egy csoda elvesztésével jár. Na, de akkor a tegnapi kalandom, mobil app, távoli ellenfelek ellen, nem az AI ellen.

    1. amikor én voltam a kárvallot fél:
    GYP pontokban erősen vezettem, az ellenfél a tudományos fölényre játszott, figyeltem rá, de elég szerencsésen mégis megcsípte a 3. korban az 5. korongot, és sajnos a hatodik meg védhetetlen volt, több körrel előre láthatóan, így a 40 pontos előnyöm ellenére is elbuktam; bosszantó.

    2. amikor én nevettem a végén:
    Fej-fej mellett haladtunk, az ellenfélnek nagyok sok pénze volt, a végére azzal annyira előnybe került, hogy egy 5-10 pont közötti polgári győzelemre számíthatott volna; csakhogy az utolsó(!) lap az uzsorások céhe volt, és 4 húzással a vége előtt már látszott, hogy én fogom tudni felvenni. Ezzel le is nulláztam a pénzbeli előnyét és végül több, mint 10 ponttal győztem. Nem hiszem, hogy nagyon boldog volt tőle. Én annál inkább.

    Amúgy elég erős érzelmeket tud kavarni bennem ez a játék egy-egy küzdelmesebb vereséggel vagy győzelemmel. Bennetek is?

  • kvarclovag

    2022-04-28 16:07:34

    Úgy van! Mindig győzni nem jó, akkor nem elég erős az ellen. Az app ellen 61-63 százalék közötti a győzelmi arányom. Volt egy sorozatom, amikor 5 partit nyertem sorozatban, na akkor azt hittem itt a vége, túl buta már nekem az AI. Aztán gyorsan vesztettem 3 partit, és kiderült, hogy csak mázlim volt. Az arány folyamatosan kicsit van csak 60 százalék fölött. Szóval így eléggé szórakoztató, van kihívás, de nem túl nagy. És vannak az előbbihez hasonló nagyon érdekes partik, amiket persze nem mindig nyerek. Szerencsére. Kétszer játszottam ember ellen is, mindkettőt megnyertem, pedig igazából vesztettem, csak a vége előtt kiléptek, és így az én győzelmemnek könyvelte el a program. De ember ellen ritkán próbálkozm, mert a 7 csoda appban nem nagyon van játékos. A Dominionban szerencsére igen.

  • hierroo

    2022-04-28 15:21:38

    Ezzel már én is jártam így, ugyanis a Ceasar AI alapból megkapja a +1 katonai előny tokent, úgyhogy bizony figyelni kell. A legutóbb is ezt a verziót játszottam, és úgy voltam vele, hogy hagyom hogy megtámadjon, csak lényeg az volt, hogy ne jusson a katonai győzelemig. Kicsit megrozsdásottam, meg pechem is volt, ugyanis a végjátékban dupla kártyahúzása volt és a megfordított kártya katonai volt úgyhogy elbuktam. Van ilyen. De az lenne a rossz, ha mindig mi nyernén. Akkor nem érne annyit egy győzelem! :)

  • kvarclovag

    2022-04-28 14:47:59

    Igazad van. És még a tetszésen belül is függ attól, mennyire fér el az adott játék a mobil képernyőjén, mert ezeket azon játszom. Tablettal más lenne a helyzet, de mobilon a pl. a Mars nem kényelmes. A Brass tetszett annyira, hogy elviseljem, hogy nem látok mindent egyszerre, mert a fontosakat láttam, és párszor kellett csak a füleket nyitogatni, de azért egy idő után már nem volt meg az újdonság varázsa és legyőzte a kényelmetlenség. Bonyolultabb szabályú játékokat én eleve nem játszom, nem vonzanak cseppet sem. A 7 csoda már van annyira bonyolult, hogy nekem jólesik hozzá az app. Meg aztán a gépi ellenféltől elvárható, hogy értelmesebben viselkedjen, mint egy automa.

    És akkor az egyik legutóbbi játékom, aminél tényleg rácsodálkoztam az AI-re. Persze lehet hogy véletlen volt, de nagyon okosnak tűnt. Nekem 3 újrázós csodám volt, neki egy. Ez eleve egy nagyon nehéz helyzet, ilyenkor a kettővel több újrázós csoda 80% eséllyel győzelemhez vezet. Na, de mit lépett az AI? Hamar behúzta a +1 katonaitámadás-tokent, és nyomta rám a katonai támadásokat. Nagyon kellett figyelnem, és előre számolnom, mert többször is 2 lépésre (ami a +1-es tokennel ugye csak 1) állt a fővárosomtól, és ezzel a fenyegetéssel szinte végig vezetett is (az app kiírja az aktuális gyp állást), aztán az utolsó pár lap felhúzásával sikerült nyernem. Szégyen lett volna, ha kettővel több újrázóval nem sikerül 😃

  • Syl

    2022-04-28 13:58:11

    Az Örök Megunhatatlan.

A 7 Csoda: Párbaj társasjáték és kiegészítői (8)

  • 7 Wonders: Duel – The Messe Essen társasjáték Kiegészítő

    The Messe Essen Convention Center is a Wonder for the 7 Wonders: Duel game. The completed Messe is worth 2 points at the end of the game. It also allows the player, in the moment when it's built, to take one card from the topmost row of the drafting structure (the line lying directly on the table), even if the card is still covered, and build it in their...

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5

    7 Wonders: Duel – The Messe Essen társasjáték Kiegészítő 1000 Ft-tól! - 1 felhasználó árulja ezt a játékot!

  • 7 Wonders: Duel – Statue of Liberty társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • 7 csoda Párbaj: Panteon társasjáték Kiegészítő

    Szerezd meg az Istenek által kínált szívességeket vagy viseld haragjukat! A 7 Wonders: Duel - Pantheon kiegészítőben számos civilizáció - görög, egyiptomi és közép-keleti - panteonja szerepel minden egyes Istennek más erejével karöltve, amelyek segíthetnek neked és az ellenségedet is akadályozhatják. Az I. korszak során mitológiai tokeneket kell...

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott játékosszám: 2
    • Max. ajánlott játékosszám: 2
    • Min. ajánlott játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5

    7 csoda Párbaj: Panteon társasjáték Kiegészítő 7290 Ft-tól! - 19 üzlet árulja ezt a játékot!

  • 7 Wonders Duel: Stonehenge társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
  • 7 Wonders Duel: Sagrada Familia társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
  • 7 Wonders Duel: Leaders (Fan Expansion to 7 Wonders Duel) társasjáték Kiegészítő

    In 7 Wonders Duel: Leaders all of your favorite historical Leaders from the Leaders expansion return for you to incorporate into your games of 7 Wonders Duel! This fan expansion adds a step at the beginning of the game for players to draft their leaders (similar in style to the drafting of Wonders) and additional steps at the beginning of each age to...

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 3/5
  • 7 Csoda: Párbaj – Agora társasjáték Kiegészítő

    A 7 Wonders Duel: Agora egy új táblával bővíti az alapjátékot - a Szenátussal -, amely hat külön kamarát foglal magában, amelyek különböző előnyöket biztosítanak a játékosok számára, ha sikerül a területet birtokba venniük. A játékosok szenátorkártyákkal szerezhetnek meg egy-egy szenátusi kamarát. Ha valamelyik játékos sikeresen átveszi az irányítást a...

    • Játékidő: 30 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 30 perc
    • Max. játékosszám: 2
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 3/5

    7 Csoda: Párbaj – Agora társasjáték Kiegészítő 6780 Ft-tól! - 33 üzlet árulja ezt a játékot!

  • 7 Wonders Duel: Solo társasjáték Kiegészítő

    Home alone? No opponents available to play 7 Wonder Duel with you? Or maybe your partner / companion beats you every time? With our editor, Repos Production, Antoine and I have created this mini expansion of 7 Wonders Duel, which allows you to play the game SOLO, facing one of the 5 charismatic leaders. How does it work? Gameplay is simple: Choose or...

    • Játékidő: 15 perc
    • Min. játékidő: 15 perc
    • Max. játékidő: 15 perc
    • Max. játékosszám: 1
    • Min. játékosszám: 1
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5

    7 Wonders Duel: Solo társasjáték Kiegészítő 1800 Ft-tól! - 1 felhasználó árulja ezt a játékot!

Részletes adatok

Részletek

  • Játékidő:  30 perc
  • Játékosok:  2
  • Ajánlott életkor:  10+
  • Komplexitás:  Egyszerű
  • Tervező:  Bruno Cathala, Antoine Bauza
  • Illusztrátor:  Miguel Coimbra
  • Kiadók:  Hobby Japan, Lautapelit.fi, Repos Production, Kaissa Chess & Games, REBEL.pl, Korea Boardgames co., Ltd., Gém Klub Kft., Lifestyle Boardgames Ltd, KADABRA, Galápagos Jogos, Asterion Press, ADC Blackfire Entertainment, Ludicus, Ponva d.o.o., Sombreros Production, Siam Board Games, Boardgame Space, Pridemage Games, Ігромаг, CoolPlay
  • Elérhető nyelvek:  arab, cseh, kínai, dán, holland, angol, észt, finn, francia, német, görög, magyar, olasz, japán, Korean, lett, litván, norvég, lengyel, portugál, román, orosz, spanyol, svéd, szolvén, horvát, ukrán, bolgár, szerb, thai

Alternatív nevei


Kiadások

  • Chinese edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: kínai
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Dutch/English/Spanish edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: holland
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • English first edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • English/Japanese first edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • English/Korean edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.6 cm x 20.6 cm x 5.1 cm
  • French edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: francia
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • German first edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: német
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Italian first edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: olasz
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Polish edition
    • Kiadás éve: 2015
    • Nyelv: lengyel
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • Czech edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: cseh
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Dutch edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: holland
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Dutch/English/Korean edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: holland
    • Méretek: 30.8 cm x 30.8 cm x 5.2 cm
    • Súly: 0.7 kg
  • English-only edition 2016 R10
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.7 cm x 20.7 cm x 5.5 cm
  • English-only edition 2016 R6
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.7 cm x 20.7 cm x 5.5 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • English-only edition 2016 R8
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • English-only edition 2016 R9
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • English second edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.7 cm x 20.7 cm x 5.5 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • German second edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: német
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.3 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • Greek edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: görög
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Hungarian edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: magyar
    • Méretek: 20.7 cm x 20.7 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Italian second edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: olasz
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • KADABRA/Hobby Japan LIT/EST/LAT/JAP edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: észt
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5 cm
  • Nordic edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: dán
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Romanian edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: román
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Russian edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: orosz
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Spanish first edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: spanyol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Ukrainian/Bulgarian/Korean edition
    • Kiadás éve: 2016
    • Nyelv: Korean
    • Méretek: 20.7 cm x 20.7 cm x 5.1 cm
  • English-only edition 2017 R14
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • English third edition
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • Japanese edition
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: japán
  • Nordic edition with 2 award marks R12.2
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: dán
  • Portuguese edition
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: portugál
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • Portuguese edition with 2 award marks
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: portugál
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • Thai edition
    • Kiadás éve: 2017
    • Nyelv: thai
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5 cm
  • Portuguese edition with 3 award marks
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: portugál
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • Serbian/Slovenian/Croatian edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: szolvén
    • Méretek: 19.8 cm x 19.8 cm x 3.2 cm
  • English-only edition 2019, first printing
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5 cm
  • English-only edition 2019, second printing
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.4 cm x 20.4 cm x 5.1 cm
  • French edition 2019
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: francia
    • Méretek: 20.4 cm x 20.4 cm x 5.1 cm
  • Korean-only edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: Korean
  • Polish edition 2019
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: lengyel
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.5 kg
  • Chinese edition 2020
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: kínai
  • English-only edition 2020
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • French edition 2020
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: francia
    • Méretek: 20.4 cm x 20.4 cm x 5.1 cm
  • German third edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: német
    • Méretek: 27.7 cm x 27.7 cm x 5.5 cm
  • Ukrainian/Latvian/Lithuanian/Estonian edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: észt
    • Méretek: 20.1 cm x 20.1 cm x 5.1 cm
  • Czech edition 2021
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: cseh
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5.5 cm
    • Súly: 0.6 kg
  • English-only edition 2021
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • Italian third edition
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: olasz
    • Méretek: 20.5 cm x 20.5 cm x 5 cm
  • English-only edition 2022
    • Kiadás éve: 2022
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • German edition 2022
    • Kiadás éve: 2022
    • Nyelv: német
    • Méretek: 20.4 cm x 20.4 cm x 5.2 cm
  • Serbian/Slovenian/Croatian edition 2022
    • Kiadás éve: 2022
    • Nyelv: szolvén
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
    • Súly: 0.3 kg
  • Arabic/English edition
    • Kiadás éve: 2023
    • Nyelv: arab
  • English-only edition 2023
    • Kiadás éve: 2023
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 20.3 cm x 20.3 cm x 5.1 cm
  • Ukrainian-only edition
    • Kiadás éve: 2023
    • Nyelv: ukrán
    • Méretek: 20.1 cm x 20.1 cm x 5.1 cm

Hasonló játékok

Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) 7 Csoda: Párbaj társasjátékhoz